Állatok kezelése

Ez a cikk válogatás a tanítványaim által megírt tapasztalatokból.

„Megfigyeltem, ha energiaadással foglalkoztam, a körülöttem lévő állatok mindig pontosan érzékelték, hogy mi történik, akkor is, ha nem őket kezeltem.”

„Észrevettem, hogy a kutyák bármilyen körülmények között szívesebben fogadják a reikikezelést, mint a macskák. Talán a domesztikáltság mértékének fokozottsága miatt.”

„Volt olyan, hogy még a gyógyszeres kezelés előtt álltam neki macska aslóhúgyúti szindrómás tüneteit enyhíteni, ami görcsös, fájdalmas vizelést, a vizelet fehérjekristályosodását, vesehomokosodást, néha vizelési képtelenséget, vizelettartási problémát és lázat takar legtöbbször. Természetesen ilyenkor általában nincs simogatás, viszont eleinte azon problémáztam, hogy miként fogom nyugalomra bírni az állatot. Persze, fölöslegesen rágódtam ezen, mert a macska, amint megérezte, hogy történik valami, mozdulatlanná merevedett, bősz dorombolásba kezdett, és forgatta a szemeit (ami nagyon szokatlan a macskáktól, ha valaki kicsit is ismeri őket, akkor ezt tudja), a pupillái kitágultak, és csaknem révületbe esett (jobb szót sajna nem tudok rá, de így könnyebb elképzelni). Amikorra sikerült elérni az állatorvost, az állat már tudott pisilni, és csak egy minimális gyógyszeres beavatkozásra volt szükség.”

Kutyáknál például a prosztataproblémák, és húgykövek esetén is érdekes volt az, hogy már a kezelés alatt megindult az ürítés, ami nagyon klassz dolog, mert embereknél néha ez nem megy ilyen könnyen. A fogíny, izületi fájdalom- és gyulladás kezelését is könnyen megengedik az állatok, és a hatás nagyon gyorsan mutatkozik, csakúgy, ahogy a láz csökkenése is.”

„Négy alkalommal kezeltem kismadarakat. Ebből egy rendkívül különös élmény volt Az erkélyünk korlátján fedeztem fel egy alkalommal egy pici énekesmadárkát. Azt hittem, hogy beteg, és elkezdtem reiki energiát adni, közben csöndesen egyre közelebb léptem hozzá. Végül a kezemben tartottam a madárkát, aki egyáltalán nem félt tőlem, nem kellett megfognom, ült nyugodtan a tenyeremben. Kértem halkan a fiamat, hogy hozzon enni, majd inni. Teltek a percek, a madárka változatlanul nyugodtan ült a tenyeremben, aztán egyszer csak elszállt a közeli fára.”



© 2009 Bakaja Zoltán    Valid XHTML | CSS